Mese a sóról - Mese a felnövésről – interaktív színházi előadás


Mese a sóról Mese a felnövésről – interaktív színházi előadás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt Előadásunkhoz a már jól ismert sós mesét vesszük alapul, csak különböző részvételi formákkal megnyitjuk a történetet a nézők felé. Segíts te is mesénk főhőseinek megválaszolni a kérdést: hogyan lehet jól felnőni?Mesét hallgatva vagy nézve olyan sokszor megkérdeznénk a királyfit, hogy milyen is volt a hétfejű sárkánnyal harcolni, vagy figyelmeztetnénk a királykisasszonyt, amikor nem akarja megtartani az ígéretét. Erre ezúttal mind lehetőség nyílik, a közönség bekapcsolódhat a szereplők öltöztetésébe, meginterjúvolhatja szereplőit, dönthet a végkifejletről is - sőt, ha igazán bátor, akár ki is próbálhatja magát a színpadon. Természetesen mindez a nézőkön áll - örülünk csöndes megfigyelőknek is.

Játsszák: Kovács Boróka, Korsós Noémi, Bácsics Regina, Varga Péter, Vass Viola, Tóth Dorka, Fazekas Ella 

Célcsoport: 5+ 
Időtartam: 80 perc Helyszín: akkora tér, ahol szét lehet vonulni kisebb csoportokba
Bemutató: Vöröstói Játékfesztivál (2023)

A létrehozást támogatta: Hangvető Kft. 

„A rendőrök a fejben vannak.” (Augusto Boal

Az előadás főszereplője egy fiatal - lehetne bármelyikünk -, aki a színház világában keresi a saját útját. Igyekszik megismerni önmagát, és választ találni élete kérdéseire. Nincs könnyű dolga, mert méltatlan és igazságtalan helyzetekbe kerül, melyek megkérdőjelezik önmagába vetett hitét. Kiszolgáltatottá válik, szorong, és ettől alkalmatlannak érzi magát. HOGYAN ÁLLJON KI MAGÁÉRT? MI LENNE, HA…Hasonló kihívásokkal szembesülhetünk mi is. A fórumszínház eszközei lehetővé teszik, hogy kipróbáljunk különböző megküzdési stratégiákat. A kísérletezés és a közös megoldáskeresés bátorságot és inspirációt ad az igazságtalan helyzetekben. Ez lenne a valóság főpróbája!

Játszók: 
Bácsics Regina
Hegedüs Kata
Fazekas Ella
Korsós Noémi
Kovács Boróka
Tóth Dorka Berta
Varga Péter
Vass Viola
Gábri Nikolett

Mentorok: Horváth Kata, Romankovics Eda, Sereglei András
Időtartam: 105 perc
Helyszín: olyan nagyságú osztályterem, közösségi tér, aula vagy tornaterem, ahol 60 néző/résztvevő mellett kialakítható egy minimum 4x4 méteres játéktér
Célcsoport: 9.-12. osztályosok

A béke szigete előadáshoz készült nagycsoportos közösségi akció

Az előadásban 2034-et írunk. Nyolc év telt el a HUXIT óta. Ebben az új világban, Budapest szívében működik a Nemzeti Rekreációs- és Integrációs Központ, ahova az emberek önkéntes alapon azért jelentkeznek, hogy segítséget kapjanak rossz beidegződéseik, gondolkodásuk és viselkedésük megváltoztatásához, annak reményében, hogy így sikerül megfelelően visszaintegrálódniuk a társadalomba. A Központ megnyitásának ötödik évfordulóján kitárja kapuit a látogatók előtt, hogy megismerjék működését, az ápolókat és a bentlakókat. A performansz során a nézők is bejárják a Központ tereit, megismerhetik a Béke Szigetének lakóit és történetüket.
A részvételi akció egy interaktív játék, amelyen a korábbi performanszok nézői vesznek részt. A részvételi forma lehetőséget ad arra, hogy mi magunk, közösen próbáljunk ellenállításokat tenni az itt-és-mostban. Ne egy külső vagy felső erőre várjunk, hanem a saját eszközeinkkel küzdjünk az értékeinkért. A kollektív remény és pozitív jövőkép fenntartása érdekében részvételi formákkal kiscsoportokban kutatjuk a mindennapi megéléseinket és érzéseinket, hogy aztán ezekből táplálkozva aktív, cselekvő erő születhessen.

Időtartam: 3 óra
Célcsoport: 14+
Támogatók: Freeszfe Egyesület, Budapest Brand

Öntsünk lelket a Duna kincseibe!

Képzeld el, hogy van egy menő búvárfelszerelésed, amivel egészen a Duna medréig merülhetsz, kutatva az évszázadok és a tegnap kincsei között. Vajon miket találunk? Hogy kerültek a folyóba? Kihez tartoztak? Mire vágytak és miről álmodtak a tulajdonosaik?Mindannyiunk számára ismerős a váratlanul talált tárgyak öröme, és a hozzá kapcsolódó kíváncsiság, mi lehet a tárgy múltja, története? Itt van velünk ez a hatalmas folyó, sok- sok történet és emlék hordozója, szétválaszt és összeköt. Azt kutathatjátok velünk, milyen asszociációkat, érzelmeket, témákat hoz fel a Duna képzeletbeli hordaléka, és hogy mi mindenhez kezdhetünk velük.Bármikor betévedhetsz, egymagad, vagy társakkal, mi játékokat kínálunk, és annyi időt töltesz velünk, amennyi jól esik. Gyere el kincskereső workshopunkra, fantáziáljunk, játsszunk, alkossunk együtt!

Bemutató: Valyo, város és folyó RAKPART programja (2023)
Célcsoport: 5+
Időtartam: 15 perc - 60 perc
A létrehozást támogatta: Valyo, város és folyó

Döntés előtt állni tudathasadásos állapot. Ugrálunk az egyik lehetőségből a másikba. Vekengünk, rágjuk a körmünket, halogatunk vagy pro - kontra listát írunk. Jelenünket átszövi a választásparadoxon okozta szorongás - túl sok lehetőség áll előttünk, túl sok döntés, ami rengeteg energiát követel. Leterít minket a döntési fáradtság. Ajánlatunk egy embernagyságú fej- vagy írás- játék, egy trambulinra és döntésekkel küzdő emberekre.Egy olyan döntésélmény- szimulátor kipróbálására hívjuk a fesztiválozókat, melynek során elmélyült figyelmi helyzetet teremtünk, ami lehetővé teszi, hogy szabadon belehelyezkedjenek az elképzelt szcenáriókba és megengedhetik maguknak a választással kapcsolatos fantáziákat, érzéseket, gondolatokat. A mondás szerint: dobj fel egy érmét, és mire leesik, tudni fogod, melyiket akarod igazán. A levegőben pörgő érme pillanatát kifeszítve átélhetővé tesszük a két oldal közötti különbséget. Trambulinos élményszimulátorunk lehetőséget ad, hogy maguk a résztvevők rugaszkodjanak el és érkezzenek meg érmeként a “fej” vagy az “írás” állapotába. Miközben az ugrálás, könnyedség fizikai élménye segíti a belső “rugózást” a résztvevők kibogozhatják az őket mardosó ellentmondásokat. Programunk során a döntés megszületését kreatív folyamattal segítjük, mely fülhallgatón keresztül érkező, opcionális akciógyakorlatokból áll.

Időtartam: 20 perc per fő

Célcsoport: 12+
Bemutató: Kolorádó Fesztivál (2024)

KözSzín és a Freeszfe Egyesület előadása

Gondoljunk az általános iskolai évekre: valamire, ami közös bennünk. Mindenkiben feldereng néhány ködös kép, egy-két dialógusfoszlány, a termekben és a menzán érzett zsigerig ható illat, az iskolaépület titokzatos rejtekhelyei, a sokszor különc, de meghatározó alakok, mint a tyúkanyóbőrbe bújt vagy éppen a különös rigolyákkal bíró tanárok, portások és konyhások serege.
 Az előadásban a kollektív és egyéni emlékezeté, valamint az általános iskolai éveké a főszerep. Az általános iskola az egyik legfontosabb szocializációs közegünk és egyben az egyik első közösségünk is. De vajon mit őrzünk meg belőle? Mit kapunk tőle és milyen hatással van a további életünkre? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a Bánya utca 32.-ben, melyhez egy fiktív emlékezetkutatás és a részvételi színházi elemek nyújtanak segítséget.
„A Budapest Nagyregény Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából a Könyvfőváros program keretében, a Budapest Brand gondozásában a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral és a Kultúrkombinát Kft-vel együttműködésben, a Fővárosi Önkormányzat és a Kreatív Európa Alap támogatásával valósult meg.”

Alkotók:
Bácsics Regina, Fazekas Ella, Gábri Nikolett, Korsós Noémi, Kovács Boróka, Tóth Dorka Berta, Vass Viola

Dramaturg-konzulens: Zrinyifalvi Eszter Anna
Látványtervező: Darvay Botond
Zeneszerző: Erményi Gabó
Időtartam: 90 perc
Célcsoport:12+
Támogató: Füge Produkció

Magunkon és környezetünkön is tapasztaltuk, hogy napjainkban a 20-as, 30-as generációból sokan kiábrándultak, elkeseredettek a klímaválság, háborúk, a politikai populizmus erősödése miatt.

Megoldás lehet a harmonikusabb élet érdekében kivonni magunkat a közéletből és “elmenekülni”?
Komplex workshop-csomagunk segítségével a résztvevőkkel közösen fedezzük fel azeszképizmus – vagyis a valóságból való kiszakadás – mélyebb rétegeit.Hova lehet menekülni? Ha menekülünk, akkor meg is érkezünk valahova? Vajon valódiszabadságot jelent a valóságból való kilépés? El tudunk játszani azzal a gondolattal, hogy aSziget fesztivál, ez, hogy itt találkozunk, is egyfajta menekülés? Többek között ezen kérdések mentén alakítjuk ki közös, kreatív terünket, amelyben három részes, performanszokkal végződő workshopjainkat tartjuk.Célunk, hogy az eszképizmus témáját több irányból, különböző nézőpontokból járjuk körbe. A sorozat egyes alkalmai egymásra épülnek, ugyanakkor önállóan is látogathatók: minden nap egy-egy altéma áll a fókuszban (önismeret és menekülés, érzékelés és jelenlét, szabadság és valóság), amit közös alkotási folyamattal, kiscsoportos munkával és performatív megosztással dolgozunk fel.Az altémák az eszképizmus különböző aspektusait érintik. A három fókuszált altéma,melyekkel az egyes napokon dolgozunk:

Önismeret és menekülés: Mi elől menekülök, amikor más világokba merülök (zenébe, táncba, játékba)? Mikor érzem azt, hogy "eltűnök", és mikor, hogy "megérkezem"?
Érzékelés és jelenlét: Milyen az, amikor teljesen jelen vagyok? Hogyan változik a testérzetem, amikor kiszököm a valóságból?• Szabadság és valóság: Ha lenne egy saját "menekülőszobám", milyen lenne? Valódi szabadság-e a valóságból való kilépés?

Alkotók: Bácsics Regina, Fazekas Ella, Gábri Nikolett, Szentesi Anna, Varga Péter, Vass Viola

Időtartam: 3*90 perc
Célcsoport: 14+

A Véleményed szerint! – a Freeszfe Egyesület és a Közszín Kollektíva együttműködésében készült vitaszínházi sorozat.

A program minden alkalommal más-más témát állít a középpontba, arra hív, hogy az egyetemes emberi és társadalmi kérdésekről gondolkozzunk és beszélgessünk.

A sorozat részei:
Freudból is megárt a sok? - vitaszínház a pszichológia elterjedésének hatásáról
Haza.Tér.És? - vitaszínház a magyarságról
Látod a fától az erdőt? - vitaszínház a klímaválságról

Alkotók: Bácsics Regina, Fazekas Ella, Gábri Nikolett, Kovács Boróka, Tóth Dorka Berta, Vass Viola, Hegedüs Kata, Varga Péter, Sági Róbert, Korsós Noémi

Van egy kis park Ferencvárosban. Egy csendes hely, ahol a padon ülve elmerenghet az ember. Most mi is merengésre hívunk titeket. Gyűljünk össze, ha nem is egy padra, ebben a parkban, hogy számba vegyük mi az ami a miénk. Igazán a miénk. És mi az amiről álmodozunk. Melyek azok a vágyak amelyeket dédelgetünk? Mi az amit senki nem vehet el tőlünk, se ember, se hatalom, se idő?A térrel szomszédos Aszódi úti hajléktalanszálló lakóival január vége óta gondolkodunk ezekről a kérdésekről. A gyűjtés alapján közösen tíz zászlót készítettünk, melyeken megjelenítjük a vágyakainkat és büszkeségeinket, hogy két hétre felékesítsük vele a parkot. Az alternatív kiállítást egy performatív hang sétával avatjuk fel, amelyre szeretettel várunk mindenkit aki szívesen gondolkodna arról mi a közös az álmainkban, hol találunk magunkban rejtett erőforrásokat és hogyan tudunk ezekről együtt gondolkodni. Gyere és álmodozz velünk!

Alkotók: Gyáli úti hajléktalanszálló lakói, Kovács Boróka, Gabriella Nikolett, Korsós Noémi, Asbóth Szaffi, Darvay Botond

Verify that it’s you! To help keep your account secure, Google needs to verify it’s you. Please sign in again to continue to Gmail.

Ki vagyok én ebben a párhuzamos valóságban? Ki vagyok én az online térben? Hogyan különbözik a digitális személyiség az offline identitásomtól? Hogyan formálja a technológia a közösségi kapcsolataimat?Az internet korában digitális jelenlétünk elválaszthatatlanul összefonódik hétköznapi valóságélményünkkel, de vajon észrevesszük hogyan formálja személyiségünket, kapcsolatainkat, önképünket? A User name című közösségi opera civil résztvevők történeteiből épül, akik saját tapasztalataikon keresztül keresik a választ arra, milyen hatással van a virtuális valóság mindennapi életünkre. A történetek egyszerre személyesek és közösek, egyszerre igazak és kitaláltak, mint minden, amit az interneten olvasunk.Közösségi opera? Az előadás alkotói és résztvevői 12 alkalmas közösségi alkotófolyamat során gondolkodtak, alkottak együtt. Az így létrejövő zenei-színházi kísérlet nemcsak a digitális identitás dilemmáit vizsgálja, hanem egyszerre szól arról is, hogy a zene hogyan válhat a kapcsolódás, a közös felfedezés, kutatás módszerévé.

A közösségi operát megalkotó és előadó szereplők: Dömötör Adrienne, Endrédi Flóra, Eszenyi Gergő, Gáspár Attila Csaba, Kovács Lili, Liber Júlia, Mató János, Prőhle Janka, Szepesfalvy Luca, Tardos Zsófia, Tóth Dominika

zenés színházrendező: Gálhidy Sára
alkalmazott színházi szakemberek: Korsós Noémi, Tóth Dorka Berta

Támogató: Magyar Zene Háza